A barátnőimmel elértük azt a kort, amikor már lassan kezdünk mind elkelni. Tizenegyen vagyunk kisiskolás korunk óta elválaszthatatlan barátnők, ebből már négyen mentek férjhez. Az első lánybúcsún elhatároztuk, hogy megújítjuk a menyasszony virágcsokrához köthető régi hagyományt: nálunk nem férjhez fog menni az, aki elkapja a levegő feldobott csokrot, hanem teljesülnie kell az élete legnagyobb álmának, és ebben a többiek a lehető legtöbbet fognak neki segíteni.
A tavaly nyári lagzin én voltam az a szerencsés, aki elkapta ezt a bizonyos álmokat beteljesítő csokrot, így alaposan el kellett gondolkodnom azon, hogy mi is az életem legnagyobb álma. Na jó, bevallom, nem gondolkodtam olyan rettentően sokat rajta… Kislánykorom óta hatalmas vágyam volt, hogy egyszer motorozhassak.
Édesapám világéletében motorozott. Egy motoros fesztiválon ismerkedtek össze édesanyámmal, még a születésem előtt sokat jártak együtt motorral túrázni, aztán mikor megszülettem, egy ideig felhagytak ezzel a szokásukkal. Aztán mikor már nagyobb lettem, ismét motorozni kezdtek, és édesapám engem is elvitt néha magával. Emlékszem, nagyon szerettem a motoron ülni, imádtam a sebességet, a hangulatot… egyszóval a motorozást! Édesapám meg is ígérte, hogy amint betöltöm a 18-at, kaphatok egy motort, ha sikerül letennem a jogsit első próbálkozásra.
Sajnos tizenhat éves koromban édesapám elhunyt. Nekem a motorozás továbbra is nem titkolt álmom maradt, de édesanyámnak nagyon nehéz volt egyedül eltartani a családot, szóval a motoros jogsim megszerzése kitolódott.
Aztán úgy alakult az életem, hogy más elfoglaltságaim és hobbijaim lettek, és nem arról volt szó soha, hogy ne akarnék motorozni, pusztán csak nagyon nehéz lett volna beilleszteni az időmbe a tanulási folyamatot, ami kellett ahhoz, hogy elvégezzek egy motoros jogosítványhoz szükséges tanfolyamot. Ráadásul ahhoz mindenképp tartani akartam magam, hogy első próbálkozásra sikerülnie kell minden vizsgának, hiszen így állt az alku édesapámmal.
Végül huszonnyolc voltam, mikor elkaptam azt a bizonyos csokrot. Néhány nap telt el csak az esküvő után, mikor csörögni kezdett a telefonom, többen is érdeklődtek, hogy akkor hogy is áll a helyzet, mikor fogok neki a tanfolyamnak, egyáltalán kerestem-e már tanfolyamot. Szégyenszemre azt mondtam, hogy kiment a fejemből. Pedig ez egyáltalán nem volt igaz, miután sikerült elkapnom a csokrot, folyamatosan csak arra tudtam gondolni, hogy nekem ez a nagy álmom, és ennek most valahogy teljesülnie kell. De nem mertem belevágni, és nem tudnám megmagyarázni, hogy miért.
Szabadkoztam a lányoknak, hogy talán mégse volt ez annyira jó ötlet, a virágkötészet is érdekelt mindig, lehet inkább elmegyek azt tanulni, vagy beiratkozom végre egy jógatanfolyamra, tudom is én, meg egyébként is majdnem harminc évesen már tök késő elkezdeni az ilyesmit… Szerencsére a lányok nem engedtek nekem, azt mondták, ha már ezt választottam mint életem álma, akkor bizony tartanom kell magam hozzá. Teljesen logikus volt, azt mondták, legalább adjak egy esélyt a dolognak, ha nem tetszik a tanfolyam, túl nehéznek érzem a vizsgákat, vagy maga a motorozás nem tetszik majd annyira, mint ahogy tinédzserkoromból visszaemlékszem rá, még mindig hagyhatom a francba az egészet.
Elfogadtam, hogy igazuk van, és beismertem, hogy igazából tényleg attól félek, hogyha nem fog nekem tetszeni a motorozás, akkor az olyan lesz, mintha édesapám emlékével szemben lennék tiszteletlen. De persze végül belevágtam a dologba. Na, és akkor nagyon szerettem volna, ha valaki elém áll, és azt mondja: Figyelj, itt vannak a motor jogosítvány árak – ennyibe kerül a motoros jogsid.
Amikor ugyanis elkezdtem tanfolyamok után kutakodni, rádöbbentem, hogy marhára nehéz választani. Rengeteg tanfolyam indul, rengeteg helyen, teljesen különböző árakon mozognak, és az embernek fogalma sincs, hogy ez is úgy működik-e, mint a fogorvos, ahol a legtöbb ember azért nem sajnálja, ha többet kell fizetnie, mert akkor valószínűleg tényleg a legjobb minőséget kapod. Végül az egyik barátnőm segített ki, ő talált a neten egy weboldalt, ami motoros jogosítvány témával foglalkozott.
Innen sikerült megtudnom, hogy egyáltalán nincs egységes ára a motoros jogosítványnak, teljesen normális, ha azt látom, hogy tök különböző árfekvésben mozognak akár ugyanannál a sulinál is a különböző kategóriákra szóló jogosítványokhoz tartozó tanfolyamok. Nagyon nagy segítségemre volt ez a weboldal nemcsak a tanfolyam kiválasztásában, hanem a leírásaik alapján azt is sikerült mérlegelnem, hogy milyen típusú motorral érdemes elkezdeni, én ugyanis egyből az A kategóriájú jogsit akartam, és nagy motort akartam magamnak, de meggyőzött ez az oldal, hogy érdemesebb egy kisebbel kezdeni, amelyet nem olyan nehéz kordában tartani, és ha azt tudja az ember magabiztosan kezelni, akkor érdemes nagyobb motorra váltani. A másik dolog, hogy én azonnal el akartam kezdeni a tanfolyamot, amint elhatározásra jutottam, de ez október közepén történt. Az oldalon teljesen nyíltan leírták, hogy télen annyira nem érdemes, mert a tanfolyam elméleti részét meg lehet ugyan csinálni, de a gyakorlattal mindenképp várni kell addig, amíg kitisztul az idő. Úgyhogy vártam végül tavaszig.
Márciusban újult erővel fogtam neki a motoros jogsi tanfolyamnak, és habár tulajdonképpen a még a weboldal sem mondta meg pontosan, hogy tessék, itt vannak a Motor jogosítvány árak – ennyibe kerül a motoros jogsid, de azért rettenetesen sokat segített annak eldöntésében, hogy miben érdemes gondolkodni, és így tulajdonképpen nem is volt olyan nehéz választani.
Maga a tanfolyam sokkal jobban ment, mint arra számítottam. A KRESZ vizsgán olyan könnyedén csusszantam át, hogy még a nálam sokkal fiatalabb, élesebb eszű nagykamaszok is csodálkoztak rajta. Rendkívül izgatott voltam az első gyakorlati óra előtt. Nagyon féltem, hogy mi lesz, ha tényleg nem fogom szeretni a motorozást, és nemcsak azt a sok pénzt költöttem el így feleslegesen, hanem apukámnak is csalódást fogok okozni…
Szerencsére azonban erről szó sem volt! Pontosan ugyanannyira imádtam ráülni, mint amennyire reménykedtem benne, hogy szeretni fogom. Sőt, valószínűleg még annál is jobban! Aztán mikor már kimehettem a gyakorlópályáról… Alig vártam, hogy végre kézben tarthassam a jogsimat, és mehessek hosszabb távon is, sőt, igazából arra vártam, hogy minél gyorsabban mehessek!