Egy virágbolti csevej története

A várakozás haszna

A minap a virágboltba tartottam, hogy Édesanyám közelgő születésnapjára beszerezzek valami új csodaszép növényt, ami a lakása éke lehet. Amikor kiterveltem az ötletet, nem sokáig volt kérdés számomra, hogy mi legyen az ajándék, hiszen mindenki, aki ismeri Anyukámat tudja, mennyire szereti a virágokat és a kertészkedést. A szebbnél szebb cserepes virágok között kissé tanácstalanul válogatva az üzletben éppen segítséget kérve fordultam volna egy alkalmazotthoz, amikor meghallottam, ahogy az eladó éppen a napelemekről beszélget egy hölggyel, aki valószínűleg az ismerőse lehetett. Nem akartam félbeszakítani a diskurzust, ezért hallgattam egy ideig, ahogy arról beszélgetnek, miért döntött úgy az adott hölgy, hogy be fogja szereltetni a napelemes rendszert az otthonába egy barátja ajánlására, akik már szintén rendelkeztek ilyennel. Ez a barátja egy internetes oldalt is ajánlott neki a napelem rendszerekről , ahol rengeteget megtudott ezekről és aminek alapján eldöntötte, hogy beszerelteti.
Először nem is igazán fogott meg a téma, türelmetlenül vártam, hogy rám kerüljön a sor. Aztán eszembe jutott, hogy a baráti körömben is már említették páran, hogy ilyet használnak, és rendszeresen látom a városban hatalmas irodaházak tetején is.

Megtudtam, hogy a napelem rendszer a magánszemélyek otthonai mellett akár nagyobb épületek energiaforrásaként is szolgálhat, amennyiben elegendő napelemes panelt helyezünk el a tető felületén. A napelemet fotovillamos elemnek is nevezik, ami elárulja a működésének alapelvét: a napelem a különleges felületével alakítja át a Napból jövő forró sugárzást közvetlenül villamos energiává. Ez azért fontos, mert a napsugarakat nem lehetne közvetlenül felhasználni anélkül, hogy át lennének alakítva.

Használati tárgyaink új köntösben

Az eladótól később rákérdezve az elcsípett beszélgetésfoszlányra, azt is megtudtam, hogy árulnak napelemes kerti lámpákat és napelemes virágtartókat, valamint érdekességképpen megemlítette, hogy léteznek különféle használati tárgyak, amiket napelemekkel lehet működtetni.
Ez az információ egészen ledöbbentett, így rá is kerestem az interneten elképesztő napelemes tárgyakra. Lövésem sem volt, hogy létezhet napelemes sátor, távirányító, és még kalap is! Az utóbbi bizonyára első hallásra furcsa lehet, de a gyakorlatban egy kis ventilátor van a kalap belsejébe szerelve, ami a nap sugarától lép működésbe. A távirányítót pedig, csak ki kell tennünk egy kicsit az ablakba abban a pillanatban, amikor lemerül, ahelyett, hogy perceket töltenénk még nem lemerült elemek keresgélésével a lakásban.

Meglepő ajándékválasztás

A sok új információ hatására úgy döntöttem, hogy anyukámat meglepem egy napelemes rendszerrel működő virágtartóval az előző nap megvásárolt növényéhez, így visszatértem az üzletbe. A napelemes virágtartó lényege, hogy a szobánk árnyékos sarkaiban is gyönyörű növényeink lehetnek, ha legalább egy oldalról éri őket fény, mert a tartó lassan forgatja a növényt a nap folyamán, így rendesen tud fejlődni.
Remélem, a korszerű és igazán egyedi ajándékválasztást Anyukám is értékelni fogja, aki korához képest igen fiatalos és modern, mindig érdeklik az újdonságok, így azt hiszem, nem aggódom. Főleg, ha elmesélem neki, mennyi nevetéssel töltött percet szerzett nekem a „kalandos út”, amíg beszereztem az ajándékát – na meg, hogy mennyi minden alakulhat ki egy virágbolti csevejből.