Minden döntésünk kihat az életünkre – jókor jó helyen

A virágküldést kihalt divatnak tekintik, pedig egy barátomnak nagyon nagy fordulatot hozott. Karácsony idején fellángolt egy divat, hogy kedvességből, mint titkos angyalkák, lehet küldeni virágot ismeretleneknek. Feri barátom úgy volt vele, hogy valószínűleg nem csak ő zárt nehéz évet, így elcammogott egy virágboltig, ahol rendelt egy óriási csokor tulipánt, és feladta egy random címre. Mint kiderült, a csokor jó helyre került, egy kedves lányhoz, aki felkutatta Ferit, hogy megköszönje neki. Azóta is együtt vannak. Ma már családjuk és közös vállalkozásuk van.

Alapítottak egy céget, amely kettőjük ötletéből született. Eleinte nem sok pénzzel, de sok lelkesedéssel indultak Feriék. Mivel kisvállalkozók voltak, így a székhelyszolgáltatás díja sem volt utolsó, nagyon átgondolták a döntésüket. Fontos volt nekik, hogy profi kezekben legyenek, így a szekhelyszolgaltatas24.hu csapatát választották. A pénzügyileg stabil cég több mint tíz éve fennáll, és az Európában elismert Bisnode minősítést is megkapta. A tevékenységüket a jogszabályoknak megfelelően és az új szabályokhoz igazodóan végzik, így nem kellett Feriéknek aggódniuk, hogy tudtunkon kívül törvénytelenül cselekszenek.

Feriék a sok jó ajánlat közül végül azt választották, ahol a székhelyszolgáltatás Újlengyelben van és 0%-os az iparűzési adó. Mindemellé ingyenesen megkaptak minden ügyvédi segítséget. A cégmódosítás szintén ingyen van, amely a jövőben még jól jöhet, hiszen egy cégnek mindig adaptívnak kell lennie. Újlengyel mentes terület az iparűzési adótól, így Feriék sokat megspórolhattak maguknak. Feriék leveleinek a kezelését is intézik és az adminisztrációt szintén. Minden postai levelet továbbítanak elektronikusan, méghozzá huszonnégy órán belül. Grátisz szolgáltatásként kapnak egy számlázórendszert és bélyegzőt. Mindezért 39.900 forintot fizetnek áfával együtt.