Mindig érdekes sztorikat hallok

A virágboltom már évek óta nagyon jól megy. Ez volt a vágyam már egész fiatalkorom óta, hogy legyen egy virágboltom. Ez szerencsére sikerült is, megvalósítottam az álmomat.

Azóta minden a lehető legjobban megy. Vannak törzsvásárlóim, de minden nap találkozom új emberekkel. Vannak, akik maguktól tévednek be hozzám, amikor úgy hozza éppen a szükség, de van, aki ajánlás útján tér be hozzám.

Ha van időm, elbeszélgetek a vásárlóimmal, ez nekik is tetszik, legtöbbjük pont emiatt maradt meg nálam, mert jóban lettünk és már szinte jó ismerősökként tekintünk egymásra. A napokban is betért egy új vásárló. Pont volt időm, így elkezdtem vele beszélgetni, megkérdeztem, hogy mit keres pontosan, milyen alkalomra kellene a virág, kinek szeretné adni és hasonlók.

Elmesélte, hogy a feleségének vinne egy szép csokor virágot, amolyan bocsánatkérés jelleggel. Tudniillik, hogy a vendégházukban is gázpalackot használnak, és van egy cég, aki gázcseretelep raktárral rendelkezik, évek óta gázpalackokkal foglalkoznak, és hogy tőlük szoktak rendelni gázpalackot. Most is kellett volna, mert jöttek vendégek, és ő elfelejtette felhívni őket, hogy szállítsák ki a szokásos adag palackot nekik. Az asszony pedig kissé felkapta a vizet, hogy ezt sem lehet rábízni, amiben ugyan igaza volt, de valahogy mégiscsak gyorsan szerette volna a férj elrendezni a dolgokat. Éppen ezért bocsánatkérésként egy csokrot szeretett volna venni, hogy ne üres kézzel állítson haza.

Hát igen, néha előfordul ilyesmi, de szerintem minden problémát meg lehet beszélni, a hiszti, a megsértődés és minden ilyesmi egyáltalán nem ér semmit és nem viszi előrébb az embert. Csak szimplán felidegesíti vele az ember a partnerét, vagy éppen elszomorítja. A pasason is ezt láttam, hogy eléggé magába zuhant és megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy a felesége ne haragudjon rá.

Közben kérdeztem tőle, hogy pontosan milyen cégről van szó, meséljen róluk egy kicsit, mert nem hallottam még ilyesmiről. Persze azonnal szóltam is neki, hogy azért a nagy virágvadászat közben ne felejtse el felhívni a céget, mert így semmit nem ér a bocsánatkérés, ha még mindig nem intézte el.

gázcseretelep

Kiderült, hogy ez a cég gázpalack szállítással foglalkozik. Szállítanak egész Budapestre, illetve annak a 20 kilométeres körzetébe. Már legalább 17 éve ezzel foglalkoznak, azt mondta, az oldalukon még blog is van arról, hogy mit kell tudni és mire kell odafigyelni a témát illetően. Az ügyfélnek pedig semmi más dolga nincs, mint felhívni őket, megbeszélni velük a dolgot és a többit már intézik is. Az árak is elég kedvezőek, őket például ez volt az, ami legfőképpen meggyőzte.

Érdekesen hangzott, bár nem mondom, hogy az információkra oly nagyon szükségem lenne a jövőben, mert én nem használok gázpalackot, de ki tudja? Ha jön egy új vásárló vagy bárki, akinek pont erre lenne szüksége, akkor tudok neki ajánlani egy remek céget.