Egy ideje egy kis virágboltot üzemeltetek, amelyet sikerült elég szépen felfuttatni a jó marketingnek és az általam nyújtott jó ár-érték aránynak: a vevőim nagy rész pedig visszajáró lett, ami számomra nagyon nagy öröm. Akkora lett az üzlet forgalma, hogy igény fogalmazódott meg elég sokakban a virágküldő szolgáltatásra is, így egy idő után, némi utánajárással, de sikerült az is bevezetni. Hát mit volt mit tenni? Ha erre van igény és kivitelezhető, akkor miért ne? Az üzlet tényleg szépen ment, sok barátság is szövődött az ügyfeleim közt, vagy akár éppen velem, tényleg borzasztóan élveztem a munkámat, amiről egyébként néhány éve még álmodni is alig mertem volna. Telt-múlt az idő, folyamatosan csináltam, csináltattam kisebb-nagyobb fejlesztéseket és beruházásokat, így igazán kezdett modern lenni az azelőtt még elhanyagolt, aprócska üzlethelység: már éppen kezdtem vele tökéletesen elégedett lenni, mikor a ki tudja, hány éves vízmelegítő rendszer megadta magát a kicsi konyharészben…
Egy számomra kedves ügyfelem nemrég épp említette, hogy felújították a házukat, és a melegvizes rendszerben is végeztek módosításokat, így következő látogatásukkor kértem a tanácsát: ő rögvest azt ajánlotta, hogy keressek rá a https://futesrendszerek.hu/ weboldalra, mert nagyon megbízhatóak, és a honlapon igen részletes tájékoztatást kaphatok a szolgáltatási lehetőségekről – ők is meg voltak velük elégedve, így megfogadtam a tanácsát és otthon szabad perceimben meg is néztem a javasolt weblapot.
A weboldal és az ügyfelem ajánlása alapján nekem is rögvest szimpatikusak lettek: az oldal átlátható volt, a leírások pedig tényleg valóban jól érthetőknek bizonyultak, így laikusként is könnyen olvastam az ott fellelhető cikkeket. Azok alapján végül az Elektromos vízmelegítőre esett a választásom, de hogy ne legyen ilyen egyszerű, természetesen abból is két típust határoltak el: a tárolós és az átfolyós rendszerűeket. Azért is láttam célszerűnek az Elektromos vízmelegítő beszerzését, mert jellemzően falra szerelhetőek és az esetek többségében tényleg csak kis helyet foglalnak, ami az én kis virágbolti konyhácskám esetében mindenképpen egy nagyon fontos tényező, hiszen nincs nagy helyem erre. A tárolós rendszerűek a leírás szerint nagyon hasonlítanak a hagyományos bojlerekre, gyakorlatilag mondhatni, azok kisebb verziója: mindig annyi felmelegített vizet tárolnak, amennyit megenged az űrtartalmuk. A beszereltetésük nem valami költséges és telepítési engedély sem szükséges a használatukhoz, a működésük pedig biztonságosnak minősíthető, mégsem lehetett azt mondani, hogy számomra ez lenne a tökéletes megoldás: az átfolyós rendszerekhez képest sajnos nagyobb helyet foglalnak és számítani lehet a víz csöpögésére is.
Ezzel szemben az átfolyós rendszerek kisebb helyet igényelnek és nem tárolja a felmelegített vizet, hanem épp ellenkezőleg: a tárolt vizet annak folyása közben melegíti fel, így jóval kevesebb energiát is igényel, tehát hosszabb távon költséghatékonyabb megoldásnak számít a tárolós rendszernél. Ugyan hátrányként őszintén felhozták, hogy technikailag létezik rá esély, hogy amennyiben ebből folyik ki víz, az a használóját megrázhatja, de felhívták a figyelmet arra is, hogy ma már a biztonsági rendszerek is nagyon nagy fejlődésen vannak túl, így ennek esélye igen csekély. Végül ez így nem tántorított el különösebben és emellé tettem le a voksomat, hiszen annak idején, még diákként egy elektromossággal is foglalkozó cégnél dolgoztam két évig, ahol nagyon sok mindent megtanultam a munkavédelemről.
Azóta megkerestem a céget és hamarosan működésbe is hoztak nekem egy átfolyós rendszerű Elektromos vízmelegítőt, amit azóta a legnagyobb megelégedésemre használok – és én is maximálisan tudom őket ajánlani!