A virágboltnak is szüksége van nyomtatóra és tintapatronra!

Egészen kicsi korom óta rajongok a virágokért. Volt szerencsém egy tündéri kertes házban felnőni a nővéremmel és az öcsémmel, és édesanyánknak szenvedélye volt a virágos kert. Olyan odaadással, odafigyeléssel gondozta a növényeket, beszélt hozzájuk, énekelt nekik… Imádtam hallgatni. És egész kicsi korom óta imádtam csokrokat kötni neki a kerti kincsestárból, szenvedélyemet pedig az öcsém is osztotta. A legegyedibb csokrokkal ajándékoztuk meg őt és a nagymamákat anyák napján, névnapokon, születésnapokon.

És ezt azóta se nőttük ki: mind a ketten kertészeti szakközépiskolában tanultunk tovább, majd mikor mindketten végeztünk, együtt nyitottunk virágboltot. Öcsi szállította a boltba a saját keze munkájával nevelt tövek gyümölcsét, én pedig kötöttem a koszorúkat, szezonális asztaldíszeket, ballagó csokrokat.

Egy virágboltnak azonban nem csak virágra van szüksége, hanem nyomtatóra és tonerre meg tintapatronra is. És hogy honnan érdemes beszerezni őket? A nyomtatoalkatresz.hu/patron webáruházból! A szüleim is innen rendelnek minden nyomtatóalkatrészt az irodájukba, így tudtam, hogy már bevált a hely. Az első piros pontot azért kapják, mert ingyenesen szállítanak. És nincsenek kiskapuk, minimum vásárlási összegek, amikhez kötik ezt a kedvezményt, egyszerűen visszavonásig ingyenesen szállítják a legkisebb tételt is. Ez nekem azért fontos, mert egyetlen nyomtató van a boltban, nem sok mindent szoktam rendelni egyszerre, sok helyen ilyen összegnél még kérnek szállítási díjat. A szállítást egyébként kérhetem házhoz, vagy csomagpontra is, és szerintem szuper, hogy van választási lehetőségem. Emellett még gyorsan is dolgoznak: a raktáron lévő termékekre ha délig leadom a rendelést, másnap már ki is szállítják – persze mindezt munkanapokon, de nem is várnám el senkitől, hogy vasárnap tintapatront szállítson hozzám.

Tonert összesen 13 márka nyomtatóihoz forgalmaz, tintapatront pedig öthöz. Ezeken felül lézerkellékeket, filmet és festékszalagot is árunak, valamint elképesztően sokféle papírt.

Ha tintapatront rendelek a nyomtatoalkatresz.hu/patron oldaláról, nagyon egyszerű a dolgom: csak rá kell kattintanom a Tintapatron menüpontra, azon belül kiválasztani a márkát. Ekkor megjelennek a márkán belül a sorozatok, alattuk pedig a különböző típusszámok. Ha megvan a megfelelő, rákattintva láthatóvá válik az összes kompatibilis alkatrész. Bizonyos nyomtatókhoz van gyári és utángyártott alkatrész is – utóbbi nyilván sokkal kedvezőbb áron van, de van, aki a gyárira esküszik.

Érdemes egynél több darabot rendelni a termékekből, ugyanis már 2 darab rendelésénél jár mennyiségi kedvezmény, és ha hármat veszünk, ennek a mértéke még tovább nő. Eddigi tapasztalataim alapján ez elég ritka kezdeményezés, nálam is 5 csokrot kell rendelni egyszerre ahhoz, hogy árengedményt adjak a megrendelés mértéke miatt.

Ha papírra van szükségem, azt is innen szoktam rendelni. Általában A/4-es méretre vágottal dolgozom, de előfordul, hogy ennél nagyobbat rendelek, attól függ, milyen célra kell. Ha színes plakátot vagy szórólapot szeretnék, esetleg valami szerződést kell kinyomtatni, vagy egy nagyobb megrendelésről írni részletes tájékoztatót – ezekhez mind-mind megtalálom a megfelelő papírt. Mindig odaírják a papírok mellé, hogy ha csak tintasugaras nyomtatóhoz használható, ami nagy előny, mert amilyen őstehetség vagyok, biztos lézereshez való papírt rendelnék tévedésből.

A hétköznapokban egyébként az újrahasznosított papírjukat szoktam használni, környezetkímélés miatt – kiváló minőségű, és még a fákat is védem vele.

Fotópapírból szintén emiatt az Ecopixelből szoktam rendelni, és a vevők is meg vannak vele elégedve (előfordul ugyanis, hogy nagyon extra csokrot kérnek, amiben fénykép is van; legtöbbször ballagáson találkozom ilyenekkel, de volt már, hogy temetési koszorúra kértek fényképeket).

A lényeg, hogy ha bármire van szükségem a nyomtatóhoz, a nyomtatoalkatresz.hu/patron oldalán megtalálom, és az esetek nagy százalékában már másnap nálam lehet a termék, így a munka nem áll meg egy percre sem – ami nagyon nagy előny a ballagási- és szalagavatós időszakban például, amikor rengeteg megrendelésünk van.