Egy virágárusítás közben megesett jópofa történet

A virágüzletem ügyfeleinek jelenleg nagyrésze kisgyermekes anyuka, akik azért szeretnek visszajárni, hogy otthoni dekorációkat vegyenek, szülinapra virágot vagy csokrot vigyenek, nézelődjenek a sok szép virágban és dekorációban, ami a kirakatban és az üzlet előtt, illetve az üzletben található. De sokszor csak azért térnek be hozzám, mert megkedvelték az üzletet, engem és beszélgetni szeretnének. Persze úgy adják elő, hogy átmenőben vannak valamerre, és ez olykor így is van, de sokszor csak azért veszik felém az irányt, hogy egy kicsit cseveghessenek a babasétáltatás közben, aztán egyből hazafelé is indulnak el.

Legutóbb egy érdekes dolog történt meg velem az üzletben. Egy középkora vége felé járó nő sétálgatott az üzletem előtt, meg-megnézett egy virágot, majd meglátta a kirakat előtt félretolt babakocsit, amit egy fiatal hölgy hagyott ott, amíg beszaladt egy, a közelben lévő másik üzlethelyiségbe. Az ajtó előtt állt, és meglepett arccal bekiáltott hozzám, miután két pillantással szemügyre vette a kocsit.

– Ez a babakocsi inglesina? – kérdezte fellelkesülve.
– Elnézést, nem tudom, hogy milyen babakocsi, nem az enyém és nincs is gyerekem, így nem vagyok képben ilyen dolgokkal – válaszoltam meglepetten.
– De, de, az, most, hogy jobban megnéztem, már biztos vagyok benne – mondta megörülve, és besietett az üzletbe – A lányomnak is ilyen van. Jajj, képzelje. Ez egy nagyon jó babakocsi márka. A lányom is úgy meg van vele elégedve, de ha nem lenne, akkor is én nagyon meg lennék, úgyhogy legközelebb is azt vetetnék vele.
– Értem… És miért ennyire jó?
– Jajj, képzelje, mindenért. Nagyon minőségi, az anyagok is, a kivitelezés is, funkcionálisan tökéletesen megfelelő mind annak, aki tolja benne a gyereket, mind a gyereknek, akit tolnak benne. Én mondom, ha baba volna még maga, olyat jókat aludna benne, amíg anyuka vásárol. Persze az én unokám amúgy is mindig alszik a boltban és a tömegközlekedésben, dehát ez a dolga. Meg az anyja is jobban jár, ha nem szedeget le mindent a polcról a kölök. De képzelje el, megvettük, illetve a lányom vette, de én ajánlottam neki, és azt a csomagot választottuk, amiben több minden is van. Na, a mózeskosáron kívül sport verzióban is utaztatható a gyerek, csak döntés kérdése, plusz még sima hordozó is van hozzá, igazán kényelmes, hogy ennyiféleképpen hordozható a gyerek, és csak egyszer kellett vásárolni. Nekem elhiheti, ha a babakocsi inglesina, akkor baj nem lehet.
– Hát valóban, ha maga mondja, elhiszem!

Ez a nő olyan lelkesen magyarázta a babakocsival kapcsolatos dolgokat, hogy még egy webáruházat is mutogatott, hogy ők bár nem itt vették, de jobb lett volna. Ahonnan ők rendelték, ott nem voltak olyan megbízhatóak, sokára is ért ki a termék, ezt az oldalt, a babaverda.hu-t, viszont ajánlotta nekik a lánya barátnője, aki szintén akkoriban szült, mint a néni lánya. Ha most venne, vagy még egyszer, akkor innen rendelné, de persze már nincs szükség még egyre, sőt, a következő gyereket is kibírja majd. Minden esetre sokkal jobban jártak volna ezzel a céggel, mert nagyon dicsérte őket a másik friss anyuka, és ráadásul még olcsóbban is kínálják ugyanezeket a szuper termékeket.

Azt is megtudtam, hogy ő igazából három unokát szeretne, de nem biztos, hogy a fiatalok bevállalnak egy harmadik gyereket is, hát ez már nem az ő döntése és ne is miatta legyen még egy baba. Pedig ő már a nevét is tudná, ha esetleg a lánya és a sógora ötlettelen lenne. Egyre furcsábban éreztem magam, hogy ennyi mindent megtudok, olyan hirtelen vetette rám magát a néni. Mert hát szinte letámadt, és szünet nélkül mondta, mondta, hogy mennyire szuper az a babakocsi, bár nem is baj, hogy engem nem hagyott szóhoz jutni, mert nem igen tudtam volna mit mondani a se eleje se vége családi információkra. Szerintem a lánya sem tudott ennyi mindent az anyjáról, mint amennyi mindent nekem elmondott, gondolom ezért is fakadt ki belőle ennyire a mondanivaló. Aztán azt is mondta, hogy sajnálja, hogy zavart, és hogy bocsánat, de venni nem fog semmit, igazából a postára indult, meg az unokáját is meglátogatja az este, így inkább valami ajándékocskára költi a napi pénzt. Ez utóbbin meglepődtem, hogy napra be van osztva a pénze, de gyorsan túl tettem magam rajta, és viszonoztam az elköszönést.

– Viszontlátásra! – biccentettem és már el is tűnt még egyszer rávigyorogva az utcán álló babakocsira. Beszélgetés közben is végig mosolygott, vidám volt, mintha egy babakocsi ennyire fel tudná dobni a kedvét, vagy jobbá tudná tenni az életét.

Még emésztettem magamban a dolgot kicsit, próbáltam rendbe tenni magamban az elhangzottak, mert elég nagy kavarcot hagyott maga után a néni, azt sem tudtam, hol áll a fejem. Bámultam kifelé az utcára, szépen sütött a nap, közben rendeztem a gondolataimat. Ekkor jelent meg az ajtóban a babakocsi tulajdonosa, egy csinos ruhás nő, kézenfogva a kisgyerekével, beköszönt és bejött. Vett még két szál virágot, már nem emlékszem, hogy az anyukájának, az anyósának vagy egy ismerősének.

-Az a babakocsi inglesina talán? – kérdeztem a járgány feléé biccentve, miközben a pénztárgépben matattam. A nő kedvesen elmosolyodott, majd könnyeden a következőt felelte:
– Nem. De szeretném, ha az lenne. Bár, látja, ezek szerint ez is van majdnem olyan szép.

Megköszönte a vásárlást, én is, és miután eltolta a babakocsit benne a gyerekkel, csak bámultam magam elé. Azt hiszem, most már nem fogom egy darabig elfelejteni ezt a nénit.

Bár ez a mondata nagyon megragadott, miután rosszul azonosította az utcán várakozó babakocsit, mert ettől kicsit vicces lett, és megmosolyogtatott:

Ha a babakocsi inglesina, baj nem lehet.