Nem mindig a virág a legjobb kiengesztelés

A férjem nem az a kifejezetten romantikus alkat. Így amikor megpillantottam az asztalon illatozó, hatalmas csokor hortenziát, amelynek szárára kötve egy piros cetlin a következő felirat állt: A világ legjobb feleségének, egyből felmerült bennem, vajon mit követhetett el az alatt a három nap alatt, amíg Barbarával, a legjobb barátnőmmel nyaraltam Siófokon. Mivel a munkájában nem hívhatom fel, fel is nyitottam egyből a laptopot, hogy írjak neki egy üzenetet Facebookon és kérdőre vonjam, mi ez az egész. Kérdésemre azonban hamarosan anélkül is választ kaptam, hogy egy betűt is leütöttem volna, ugyanis kisvártatva csöngettek az ajtón. Fogalmam se volt ki lehet, ezért gyanakodva nyitottam ki, és kérdőn pillantottam a vidám futárfiúra, aki három akkora csomaggal állt az ajtóban, mint a teknősünk akváriuma.

Ez meg mit jelentsen? – kérdeztem pislogva. – Semmit se rendeltünk.

Pedig erre a címre szól. – nézegette a papírjait a futár. – Horváth Márk itt lakik?

Itt, de mi nem…

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert a srác gondolkodás nélkül a kezembe nyomta a hatalmas dobozokat.

Akkor jó címre hoztam. Előre ki van fizetve. Szép napot!

Várj! – kiáltottam utána, de a futár már be is szállt a kocsijába és vidáman intett az ablakból. – Remek…

Letettem a csomagokat az előszobába és visszatértem a laptophoz. Újra megnyitottam, ám ekkor az üzenetek melletti hirdetések közt megpillantottam valamit. Háztartási berendezések, kellékek webáruház az 50százalék.com oldalon 390 Ft-tól

Ez meg mi? – gondoltam. Mióta ajánlgat nekem ilyeneket a Facebook?

Ebben a pillanatban hazaért a férjem.

Drágám, ezek szerint hazaértél? – lépett felém vidáman, míg át nem botlott egy kartondobozon. – Ó, és látom ezek is ideértek…

Pontosan mik is ezek? – néztem rá felvont szemöldökkel.

Mielőtt kiakadnál, inkább nézd meg miket szereztem. Szuper áron voltak! Ezekre még te se mondtál volna nemet!

Továbbra is szkeptikusan meredtem rá, amíg kicsomagolt három háztartási gépet a dobozokból.

Tudod, említettem már, hogy szeretnék grillpartit adni a haveroknak jövő héten…

Igen, mondtad, de nekünk továbbra sincs grillünk!

Hát, most már van… – felelte szemlesütve és kipakolt egy kis asztali grillsütőt. – Az 50 százalék oldaláról rendeltem! Iszonyat jó áron volt! Egy csomó akciójuk volt most, úgyhogy gyorsan lecsaptam, amire lehetett.

Azt látom… De miért rendelted netről?

Mert elvitted a kocsit, így nem tudtam elmenni érte. Az 50 százalék egy webshop, így sokkal könnyebb volt, hogy kihozták házhoz. Ráadásul két napon belül.

Tudod, hogy utálom, ha a netről rendelgetsz. Semmi garancia semmi nincs rá, hogy jó minőségű a termék, amit küldenek. Az is lehet, hogy hibás.

Drágám, ezért választottam az 50 százalékot. Itt van rá garancia. Ha bármi nem tetszik vagy nem megfelelő tizennégy napon belül visszaveszik, csak el kell postázni. Azalatt a minősége is kiderül, és ha bármi hibája van, tudunk szólni az ügyfélszolgálatnak.

Jó, és mi van akkor ha később hibásodik meg?

Akkor sincs baj, mert a cég szerviz garanciát is vállal. Hidd el, teljesen megérte minden. Itt volt a legjobb ár-érték arány. Alaposan elolvastam rendelés előtt mindent. Egyrészt a cég Megbízható Bolt minősítést kapott az Árukereső.hu weboldalon, másrészt csupa pozitív vélemények vannak a vásárlóktól is. Szuper az ügyfélszolgálat, gyorsan, megbízhatóak… és a minőségre se olvastam panaszt.

És mit vettél még a grillsütőn kívül?

Le volt értékelve, ezért vettem egy 18 darabos BBQ és grillező szettet. Nézd, ilyen hordtáskát is adnak hozzá! Illetve neked is vettem valamit!

Láttam… Virágot, hogy ne akadjak ki, amiért elverted a nyaralásra félretett pénzt.

Ne aggódj, mondom, hogy jó árban volt minden. Egyébként ezt a kétkezes 2 az 1-ben LED és UV műkörmös lámpát vettem neked. 48W a teljesítménye. Tudom, hogy régóta keresgéltél ilyet, úgyhogy ahogy megláttam lecsaptam rá.

Jó jó… Ez tényleg meggyőzőbb, mint a virág… – forgattam a szememet. – Miket árulnak még az 50 százalékon?

Szinte minden kategóriában lehet találni jó minőségű termékeket. Ha bejön ez a gép, sok más szépségápolási terméket találsz. De vannak barkácseszközök, lakberendezési holmik, kisállatoknak felszerelés, illetve táp. Egyébként a kertünkbe is rendelhetnék egy-két dolgot. Szuper lámpákat lehet kapni. Illetve a kocsihoz is kinéztem már pár dolgot.

A futár nem kért pénzt. Ezek szerint előre fizetted a neten?

Igen, igen. Tudom, mit gondolsz erről, de hidd el teljesen biztonságos. Már korábban is vásároltam tőlük.

Edzős cuccokat is árulnak?

Persze van az is. Láttam fitness gépeket is. Olyan is van, amit akartál. Érdemes felnézni. Egyébként hetente frissül a kínálatuk. Érdemes lehet ránézni.

Végül is egy ideig még úgy is ajánlgatni fogja a Facebook. –  mutattam a laptop képernyőjére, amin még mindig ott virított a hirdetés: Háztartási berendezések, kellékek webáruház az 50százalék.com oldalon 390 Ft-tól

Legalább bármikor rendelhetsz magadnak smink cuccokat vagy meglepit a macskának…

Jól van… – sóhajtottam. – Próbáljuk ki a grill sütőt, és ha működik az is és a műkörmös lámpa is, akkor vegyük úgy, hogy kiengeszteltél a virággal…